2015. október 27., kedd

Első díj

Sziasztok! Bellától kaptam egy díjat, ezért most kivételesen válaszolok a kérdésekre. Kivételesen. Többször nem fogtok ilyet látni a blogon. Eddig messze elkerültem ezt a díjat, de mivel egy design blogtól kaptam, ezért valamennyire jobb a helyzet. (Ha történetestől kaptam volna, akkor sem osztottam volna meg, ha megölnek.)

Ééés, akkor itt volna a Dorothy Blog Award. (Ki gondolta volna?)


Szabályok:

1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad. √ 
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad! √ (<- Na, látjátok EZÉRT nem osztottam meg eddig ezt a díjat.)
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról. √ 
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról. √
 5. Válaszolj 12 kérdésre. √
 6. Tegyél fel 12 kérdést a blogoddal kapcsolatban. √ 
7. Kommentelj annak a blogján egy fejezethez/bejegyzéshez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény, a lényeg, hogy építő jellegű legyen. X
8. Cseréljetek linket. X
9. Küldd tovább 12 embernek a díjat. X
10. Tedd ki a plecsnit jól látható helyre, úgy, hogy az én blogomhoz vezessen. X (Ingyen promó, mi? Várhatod.)

2015. október 1., csütörtök

Kritika - Lundra's roleplays

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy több mint két hónapja nem volt bejegyzés, de sem kedvem, sem energiám nem volt a kritikákhoz. Azonban most itt vagyok, hoztam is egy friss és ropogós kritikát, remélem sikerült valamennyire hoznom a megszokott formámat.

xx


2015. július 25., szombat

Kritika - Born To Die

Hejhó, emberek!
Megérkeztem Miranda türelmetlenvagyok O'Connor szerény kritikájával. Nem húznám tovább a szót, vágjunk is bele.

xxx



Fejléc:
Nem tudom, ki mennyire figyeli a blogot, de aki igen, az talán most tudni fogja, hogy miről is beszélek. Az előző szebb volt. Pontosan nem emlékszem, hogy hogy nézett ki, de ugyanúgy Violet volt rajta… csak szebb változatban. A mostani fejlécen… nem igazán tetszik semmi. De, egy valami; Maga a látvány. (Ezt most meg is magyarázom)
Violet lázadó. Azt hiszem, ez a pillanatkép ábrázolja őt a legjobban; mind a történetben, mind a sorozatban. Viszont ettől függetlenül nem tetszik a rajta lévő effekt, konkrétan úgy néz ki, mintha öreges bőre lenne.
A betűtípus egyszerű. Túl egyszerű, abszolút nem illik a történethez. Hiányolom a lázadó, cirádás betűket. Azt hiszem, még egy Tate-t elfogadtam volna a háttérben. :D
Nem mondom rá, hogy „undorítóan ocsmány”, mert egyrészt nem illik egy kritikusnak ilyet mondania, másrészt nekem tetszik, csak olyan kis egyszerű.

10/4

Háttér, sablon, színek:

Ezzel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Egy egyszerű, szürkés lila háttérről beszélünk, ugyanezt a színt kapja a bejegyzés háttere is. Egyszerű. Már-már túl egyszerű. Egyszer azt írtad, hogy Violethez szeretted volna igazítani az egész blogot, amivel nem is lenne semmi baj, ha Violet egyszerű lenne. De ő minden, csak nem az. A lázadót előbb aggatom rá.
Hogy ne csak lehúzzam a kinézetet; harmóniában vannak a színek, és köszönöm, hogy fekete helyett sötétlilát használtál. A bejegyzés címek szerencsére nem olyan egyszerű típussal vannak írva, szóval ez plusz pontot érdemel.

5/3

Elrendezés, modul:

Hűha, ráférne egy kis igazítás! Legelsőnek én az „Egybefolytunk” gifet látnám szívesen, valamilyen szinten kapcsolódik a történeted leírására, amit a második helyre tennék. Előbb szoktam elolvasni, mint a menüt megnézni. Hisz’, ha nem tetszik az alapötlet, nem keresgélek a menüpontok között. Aztán jöhetne a menüpont, majd az az aranyos idézet a dalból.  Ezt követné a feliratkozók, a chat, majd a szavazás modulok. Ezek után jöhet bármi.
A menüvel nincs különösebb problémám.

5/3

Effektek:

Eggyel találkoztam, az sem annyira nagy durranás; a poszt címek világosabb színt öltenek, ha rávisszük az egeret. A menükód viszont levett a lábamról; szintén egy egyszerű darabról beszélünk, de nekem mégis tetszik. J

 +1

Könyvborító:

Nem. Abszolút nem. Maga a színvilág, az elrendezés, a képek… egyáltalán nem illenek a bloghoz. Ezt nem ártott volna Violethez igazítani és valami sötét színt adni neki. Sokkal egyszerűbben és szebben meg lehetett volna oldani az egészet. A karakterek és tárgyak a háttérben halványak, nincs meg az a bizonyos hangsúly. Egy könyvborítónak szerintem pont az lenne a lényege, hogyha ránézel, akkor legyen valami fogalmad a történet témáját illetően. Ez nincs meg itt. Három Violetet is látok, de egy se adja át azokat az érzéseket, amiket át kellene. A borítónak is sötétnek kellene lennie, kicsit depisebbnek – elvégre Violet is az, akiről a történet szól. A felirat típusa és effektje sem tetszik. Túl egyszerű, ráadásul miért lóg bele szegény lány hajába? Lejjebb kellett volna tenni, nagyobb és más betűtípusban. Az egyetlen jó dolog, hogy nem VP logót tettél rá, hanem a BS logóját.

5/1



Mennyi esélye van a blognak?
Vegyes érzelmeim vannak. Valószínűleg halogatnám az elolvasását, nem szeretem a depressziós hangvételű, komor történeteket.

Alapötlet:

„"- Halottnak érzem magam. És ezt tudod honnan szedem? Onnan, hogy meghalt a lelkem. Csak egy test vagyok. Egy élettelen test..."
Violet Harmon egy tizenhét éves lány, noha fiatalsága ellenére már sok problémával találkozott, többek között azzal, hogy családja kettészakadt, nincsenek barátai, és van egy sötét titka, amit senkinek sem mondhat el. Tate Langdon titokzatos, szőke hajú és mélybarna szemű, visszahúzódott, félelmetes fiú, aki pszichiáterhez jár, történetesen Violet édesapjához. Vajon mi történik, ha a depressziós és a pszichopata egymásra talál? Vajon mit tud a két visszahúzódott tinédzser tenni a rengeteg zavaró tényező ellen? Violet élete eddigi legnagyobb megpróbáltatásán megy keresztül, Tate azonban bajtársként mindig a lány mellett áll, mint egy sötét árnyék. Violet nem is tudja, hogy a fiú angyali külseje ellenére igazán nagy veszélyt jelenthet számára...”

A második mondat sehogy sem értelmes, de ezt majd később a fogalmazásnál. Az alapötleten kicsit összeráncoltam az ívelt szemöldökeimet, ugyanis kissé – nagyon -, furcsának találtam, hogy egy depressziós és egy pszichopata egymásra talál. Ja, egyébként én nem néztem ez előtt a sorozatot, csak úgy mellékesen megjegyezném. Összességébe véve egyik felem tucatnak nyilvánítja, a másik viszont nem. Az előbbi azért, mert minden második blog depressziós, amiket nem nagyon szeretek. Az utóbbi pedig, mert nem találkoztam még pszicho-depi kombinációval. Ez eléggé érdekesen hangzik, szóval lehet, hogy adnék egy esélyt a dolognak. Ugye hitelesen tudod leírni a dolgokat?

5/4

Trailer:

Nem volt nehéz dolgod, mivel már meglévő anyagokból dolgoztál. Mégis szépen össze tudtad válogatni, megfelelő momentumokat választottál, ami nem hinném, hogy egyszerű feladat volt, tekintve, hogy 14 (?) részes a sorozat. (Ha jól tudom.) A zeneválasztás tök egyértelmű; Born To Die Lana Del Rey-től. Szövegileg teljesen megfelel a történetnek, remek választás volt. A narráció furán vette ki magát, de nem különösebben zavar.  Összességében a trailered bemutatja a történetet, a zene és a szöveg tökéletesen passzol hozzá. (Egyébként a sorozatban az a fütyülős rész, benne van a Kill Bill-ben *o*)

5/5

Mennyi esélye van a blognak?
Tudod mit? Adjunk neki egyet. Nem többet!
Prológus:

Azt hiszem, én még akkor találtam rá a blogodra, amikor csak a prológus volt fent, szóval fáking ászom, én már az elejétől kezdve nyomon követem a blogodat :D Bevallom, még nem igazán találkoztam ilyen hosszú prológussal, de összességében tetszett és felkeltette az érdeklődésemet. Talán ez volt az oka, hogy elkezdtem nézni az AHS-t. Violet személyisége tetszett, a szülőket pedig az első pillanattól kezdve utáltam – annak ellenére, hogy nem tettek semmi rosszat. Azt hiszem, egy tökéletes kezdés volt, ennél jobbat még én sem tudtam volna kitalálni.
Ez az „új ház, új élet” már eléggé unalmas, de hé, tulajdonképpen minden horrorfilm így kezdődik, szóval hitelesnek hitelesek maradtál.  És még megjegyezném, hogy imádtam Violet karakterét, ami azért fura, mert általában utálom a depressziós főszereplőket. Nekem Violet annyira más volt. Értem ezt arra, hogy a szülei előtt teljesen normálisan viselkedik, szerintem ők sem tudják, hogy a lányuk depis. Ami mondjuk érthető is, tekintve, hogy a nap nagy részét veszekedéssel töltik.
Amit a mai napig nem értek, az a szülők helyzete. Ugyan hű maradtál a sorozathoz, azt még ebből a történetből sem tudtam kideríteni, hogy vajon miért maradtak együtt. Vagyis inkább minek?
Rövidre zárva attól függetlenül, hogy hosszú a prológus, tetszett, és kíváncsian vártam a folytatást. (Vártam volna, ha nem kezdem el nézni az AHS-t)

5/4

Mennyi esélye van a blognak?
Mivel a prológusban nem volt annyi depresszió, hogy felkössem magam olvasás közben, adok neki egy esélyt.


Fogalmazás, íráskészség:

A tartalmat elolvasva találtam egy mondatot, ami eléggé értelmetlen. Nem kell oda a „noha”, mert nem magyarázod meg, hogy miért írtad. Inkább úgy kellene, hogy „noha fiatal,” <- ez esetben az „ellene” szó sem kell.

Violet Harmon egy tizenhét éves lány, noha fiatalsága ellenére már sok problémával találkozott, többek között azzal, hogy családja kettészakadt, nincsenek barátai, és van egy sötét titka, amit senkinek sem mondhat el.

Általában elrontod az „-e”-s igéket, mindig szóközt raksz a kötőjel elé, ami felesleges.

Óriási törést-zúzást hallok, ezért lemegyek megnézni, hogy anya nem  veri -e szét apa fején az új kanapénkat.”

„Ez mellett” és „az mellett” nem létezik. Csak „emellett” és „amellett”.

Az a gondolat fojtogatott, hogy Tate egy teljesen más ember, mint aminek gondoltam - veszélyes, az mellett pedig hűvös és titokzatos.
H: Az a gondolat fojtogatott, hogy Tate egy teljesen más ember, mint aminek gondoltam - veszélyes, amellett pedig hűvös és titokzatos. (3. fejezet)

Ahhoz képest, hogy már elkezdted javítani a fejezeteket, szinte mindegyikben találtam egy-két elírást. Nem ártana újra átolvasni, bemásolok párat – nem mindet -, hogy ezzel is segítsem a munkádat:

Prológus: Nevetséges gondolat, hiszen sosem voltunk normálisak, legavlábbis amióta betöltöttem a tizenkettedik életévemet, azóta biztos nem!

A vagdosás nem tartozik rájuk, nem tartozik senkire, ez az n egyéni gondom.

1. fejezet: A suli szabályai közt az is ott van, hogy tilos a nyilvános helyeken dohányozni, de igazából leszrják ezeket, csak a látszat miatt áll fenn, ahogyan minden más is.

Anyu ül az sztalnál, szemben vele pedig apa.

Első pillantásra nem nézném többnél tizenhatnál, de amikor jobban szemügyre veszem, igazából elég érettnek tűnik ahhoz, hogy tizennyolcévesnek lássam.

2. fejezet: Természetesen megvan a maga története ennek az alacsony mennyiségnek, mégpedig az, hogy éllítólag kísértetek lakoznak itt, akik még a mái napig is ostromolják ezt a helyet.

Először azt hiszem, hogy me akar csókolni, amire még enyhén szólva nem vagyok felkészülve.

5/4, fogalmazás oké, elírások viszont vannak.

Történet:

Az első fejezetben éreztem igazán, hogy megismerhetjük a főszereplőt. Az érzéseit és gondolatait többnyire mi is átérezzük, és sikerült elérnie, hogy egy szempillantás alatt megutáljam a szülőket úgy, hogy közben őket is sajnálom. Fogalmam sincs, hogy miért, de az anyuka helyzetét sokkal jobban megértem, s bár alig foglalkozik Violettel, mégis szomorú vagyok, ha rá gondolok. Meglepő módon az apukát egyáltalán nem tudom elfogadni, színtiszta gyűlölettel gondolok rá, és mindig azt várom, hogy mikor döf valaki a mellkasába egy hatalmas kést. Voltaképp ő tehet mindenről.
Egy nagyon pöppet – konkrétan egy bekezdésnyit – olvashatunk az iskoláról. Naná, hogy Violet a fekete bárány, őt már rögtön mindenki kibeszéli az első nap, függetlenül attól, hogy nem csinált semmit. Lehetséges egyáltalán ilyen?
Ezen kívül megismerhetjük rég várt fiú főszereplőnket, Tate-t, aki pszichopata. Hú, nem semmi, igaz? Persze, mondanátok, hogy millió egy olyan blog van, ahol depressziós csajszik belezúgnak a pszichopata pasiba, ám Miranda az első ilyen blogok között szerepelt, ezért kíváncsian olvastam tovább, hogy no vajon ebből mi sülhet ki? (Egy kis agy.) Tate Violet apjához jár kezeltetni magát, amit azért nem értek, mert minek megy a pszichopata egy pszichopata pszichiáterhez? (Aki ezt ki tudta mondani, annak respect.)
Kiderül, hogy Tate annyira nem pszichopata – vagyis de, de mégsem -, mert jófiú módjára folytat bájcsevejt főhősnőnkkel, aki ezt kihasználva kiölti lelke nyomorát. (Öribari szagot érzek.)
Aztán megjelenik APA, aki hazazavarja ifjú lányának egyetlen udvarlóját.  Hát, nem romantikus? (Viccen kívül, ez még a valóságban is g.á.z.)

A második fejezetben megismerkedünk Leah-val, aki szintén depressziós, emiatt Violet egyből megkedveli, és mintha 1000 éve ismernék egymást, mesélni kezdenek életük történetéről. Leah szeretne szellemeket idézni, ezért megkéri Violetet, hogy használhassa a pincéjüket. A lány persze nem örül, nem is értem miért, hisz’ szereti a bizarr dolgokat, nem? Megkéri Tate-t, hogy ijessze el Leah-t (igazi öribari), aki meg is teszi, és nem épp a legszebb módon. Megmondom őszintén, hogy az a gif nem kellett volna, mert most, hajnali háromkor másra se vágytam, csak egy kis szívinfarktusra. Ezután Leah sikítva elmegy, Violet pedig sírásban tör ki, mert… Miért is? Tate megijesztette? Hát, az ő ötlete volt, egy pszichopatának azt mondani, hogy ijesszen el valakit, egyenlő a halállal.
Szerencséje van Leah-nak, hogy nem halt meg. Jó, szerzett három karmolást, meg egy enyhe szívinfarktust, de legalább nem jut többet az az ostoba ötlet az eszébe, hogy „idézzünk szellemeket”.


A harmadik fejezetben ismét beszélgetnek egymással a két jó barát (Leah és Violet), ám a lány nagyon megharagudott Violetre, mert konkrétan azzal fenyegette, hogy FELJELENTI. FEL-JE-LEN-TI. MIÉRT? *caps off* MIÉRT? Mi oka van egy nem csak depis, de bolond lánynak arra, hogy feljelentsen egy másik depist, aki legalább nem bolond? Szellemidézés gyanánt? Azt hiszem, ezt mész a Szí Esz Áj, Losz Ándzselesz is megirigyelné. Violet egyedül maradt. Ismét. Tate-tel nem beszél, mert… mert nem, a szüleivel nem beszél, mert… mert nem, magával nem beszél, mert… mert miért ne?
Kiderül még az is, hogy az édesanyja terhes. Jelzem, még mindig CSAK a harmadik fejezetnél tartunk, de már több dolog történt, mint kecskefing a mezőn. Voltaképp ezen annyira felháborodik Violet – mármint a terhességen, nem a kecskefingon -, hogy nagyon. Tényleg, nagyon. Ami jogos is, hisz nézzük meg a szülők helyzetét – nem valami rózsás.
Az apuka elutazik, ezzel egyedül marad Violet és az anyja, rendesen összevesznek, majd Violet… tovább hallgatja a zenét. Komolyan, ez a csaj csak a zenebonán él.

Amikor azt mondtam, hogy eszeveszettül rohannak az események, nem vicceltem. Jelzem, még mindig csak egy fejezettel járok előrébb, mégis több akció volt a negyedik fejezetben, mint egy két órás akciófilmben. Talán ez volt a kedvenc részem – a történetben és a sorozatban is. Megérkeztek a betörők, akiknek nemrég Violet kopácsolt ki az ablakon. Kiderül, hogy ők is buggyantak (itt mindenki az), ugyanis Violetet vízbe akarják fujtani, az anyukát pedig megkéselni. Mindezt egy régi történet miatt, ami visszanyúlik száz évre. Egyszer csak megjelenik a szőke herceg – Tate -, aki arra utasítja Violetet, hogy csalogassa le a betörőket a pincében. MIT KERESETT OTT? Lehetséges, hogy lenn maradt, amikor összevesztek Vioval? Ott éjszakázott két héten át? Remélem, hogy azért nem ennyire bolond. Na, mindegy, erre remélem, a későbbiekben fény derül; a lényeg, hogy megmenekült a két nőszemély, akik elkezdenek az utcán FUTNI segítségért kiáltva. Komolyan, csak nekem jutna eszembe, hogy bekopogjak egy házba, ahol telefonhoz jutva hívnám a rendőrséget? Valószínűleg.

Az ötödik fejezet már kissé laposabb, mint a többi. Nem igazán történik benne semmi azon kívül, hogy megjelennek a zsaruk, s kikérdezik Violetet és a szüleit. Violet valamiért – tényleg nem tudom, miért – felkapja a vizet, konkrétan elküldi a rendőröket pipacsfalvára, meg vissza. Hul á logiká? Mindegy is, visszatért a legutáltabb ember a történetben; az apuka. Bámmeg, már kezdtem örülni, hogy őt is megtámadta valami mumus. Azért még reménykedek.
Visszatért hőn szeretett Tate bácsink, aki azt hiszem már minden fejezetnél jelen lesz. Beszélget Violettel apró kis semmiségekről, mint a „mit keresel itt” „hogy kerülsz ide” „kell cigi?”.
Szívesen írnék még sorokat erről a fejezetről, de az a helyzet, hogy más nem igazán történt. Ja, de. Violetet el akarják küldeni dilidokihoz. FUCKING dilidokihoz. Nadehát az az egész családnak kellene!

5/5

Kommentárok:


„Kissé személyes ügy, de azért örülök, hogy megosztotta velem, mivel, nem szeretném elkiabálni, de emberemre találtam.”

Majd együtt vagdossátok magatokat, és koccintotok a marék gyógyszerre, hát nem csudiszupi? ^^

„Próbálom kitalálni, hogy mire megy ki a játék.”

Nocsak, nocsak, Monopolyzunk?

„Édesapám eddig nem is törődött velem rendesen, és most valami hőst akar játszani?”

Ő az új Pikáccsú.

„Tate tényleg rendes fiú, vele hasonlóval még nem találkoztam, ráadásul szerepel azon a rövid listán, akiket kedvelek, és ez egy ilyen undok embernél, mint nálam, igazán furcsa.”

Valószínűleg csak nekem vannak furcsa barátaim.

„Van még egy csomó más rémsztori is, a legtöbb a pincében játszódik, ott kezdődik minden. Nem tudom, hogy higgyek -e benne, vagy inkább ne, mindenesetre eléggé izgalmas dolog egy ilyen régi épületben élni.”

Izgalmas? IZGALMAS? Izgalmas, ha kapsz egy kiskutyát. Ez kérlek, VÉR-FA-GYASZ-TÓ.

„Abban tartom a pirulákat, amiket be szoktam venni, amikor nem birok aludni. Lenyelem egy marékkal, majd visszafekszem az ágyra.”

Nem vagyok egy matekzseni, nem igazán vágom a mennyiségeket, de EGY MARÉK??????? Hát, én egy felet nem tudok lenyelni. Vízzel.

„Szeretném enyhíteni a fájdalmamat, és talán ez segíthet.”

Hát, ő, izé… nem.

„Nem fog megoldani semmit sem, de ad egy kis gondolkodási időt a szervezetemnek.”

Minek kell egy kis gondolkodásnyi idő a szervezetednek? Mióta tud a szervezet gondolkodni?

„Hirtelen felindulásból kikopogok az ablakon, majd lesem a reakciójukat. Mindhárman összerezzennek, majd kővé dermednek.”

Nettyke reakciója egy ilyen szituációban: *szívinfarktus* *sokkhatás* *elbúj a takaró alá*

„Hahú, még kezet sem fogtam soha fiúval, egyáltalán nem illik rám ez a jelző.”

Na HAHÚÚÚ!

„- Az a valami meg is ölhetett volna mindkettőnket. Ennyivel tartozol nekem, amiért nem jelentettelek fel a rendőrségen téged is meg Tate-et is”

És mit mondtál volna, édes aranyvirág rózsabimbóm? „Megtámadott a sátán?” Esetleg: „Hát, szellemeket idéztünk, aztán hopp, megjelent egy ördög”. Igen, ez jelentős ok arra, hogy valaki feljelents.

„- R. Franklin leszármazottjai vagyunk. Ő volt az öregapánk. Nem tudom, hogy ismeritek -e a történetét…”

Ő találta ki Frankensteint, nem?

„Akkoriban a nővérek igazán becstelen ribancok voltak.”

Most már nem azok?

„- Ugye nem baj, ha körülnézek a hűtőben? A műsor nemsokára kezdődik, én pedig rohadtul éhes vagyok.”


Én is éhenkórász vagyok, de hogy mészárlás közben kajálni? Hozd a popcornt. 

Összesen: 50/33+1

Kritikámmal nem szerettelek volna megbántani, ha még is sikerült, hát... sorry not sorry. 

2015. július 21., kedd

10 dolog az Arany Almáról

Sziasztok! Íme, itt is van az a 10 dolog erről a csodálatos álmodozzcsak oldalról :)



1. Eredetileg Arany Málna lett volna a cím. De ugye egyrészt már létezik egy ilyen díj - azok a színészek kapják, akik a legrosszabbul teljesítettek egy film keretein belül, másrészt annyira nem is szeretem a málnát.

2. Eredeti terveim szerint az oldalon csak versenyek lennének, pár díjkiosztóval megfűszerezve. Aztán rájöttem, hogy utálok versenyeket szervezni.

3. Egyszer-kétszer segítettek a legjobb barátnőim az oldalnál, egyénként egyedül csináltam mindent, ami nem semmi teljesítmény, tekintve, hogy lusta vagyok, mint a föld. Meg szép is, mint egy atomrobbanás, de ez most nem ide tartozik.

4. Anno többesszámban beszéltem magamról, fogalmam sincs miért, ez ilyen berögzült szokásom. Vannak ilyen nagyonmenőswagyoló wesite-ok, ahol mindig T/1-ben beszélnek. Én sajnos nem vagyok ilyen swagyoló, de azért igyekszem. Hát, anyukám, akkor ki vagy rúgva.

5. Szerintem a bloggervilágban 10> normális kritikus van. Gondoltam, próba cseresznye, majd Nettyke megmutatja. Aha, persze, álmodozz csak, kisszívem.

6. Az NLN kapcsolódik a kritika kommentálós részhez, mivel mindkettő eléggé nettys, mégsem bántó - legalábbis szerintem. De ha szerinted bántó, szólj, mert akkor hozom a péklapátot.

7. Nem hinném, hogy lesz designcsere. Ennek oka, hogy a mostanival is órákat szenvedtem, nem szeretném ezt még egyszer átélni. (Nem vagyok designer, de a mostani kinézet 90%-ban az én munkám) Most dicséretet vársz? Egyszer megmozdítottad a habtested, hűűűű. Taps.

8. Mindig kések. A való életben és itt is. Rendszerint késnek a kritikák, az ajánlók, a cikkek, a versenyek... minden. Ez is afféle NettyLúzerNelson dolog. :D Liiiinzerrr :3

9. Eddig egy embert tiltottam le a feliratkozóim közül, kettőt pedig a chatből. Remélem, többször nem kell ezeket véghez vinnem. Nettyke bekeményített. Féljetek tojások, mert rántotta lesz belőletek!


10. Már háromszor be szerettem volna zárni az Arany Almát. Legelőször, mert úgy éreztem, ez is egy tucatblog. Másodszorra, mert nem tudtam egy normális designt összehozni szegényemnek. A harmadik ok elég egyszerű; úgy éreztem, nem tudom ezt tovább csinálni. Senki nem köszönte meg a több órás munkámat, ez pedig idegileg kikészített. Természetesen engem nehezen lehet eltiporni. :) Szegény idegbeteg jámbor asszony.

Remélem, tetszett nektek ez a kis bejegyzés, várom a kommenteket. Azt várhatod, cicukám.

Netty voltam. NEMMONDOD? *O*


2015. július 16., csütörtök

Kritika - I Need More

Sziasztok! Igen, itt is lennék Briana kritikájával, ami egyet jelent; újra aktív vagyok! :) (Meg persze azt, hogy időben hoztam a kritikát... mindegy.)

xxx

Fejléc:

Őszintén megmondom, hogy csak azért nem mertem elkezdeni a blogodat, mert tudtam, hogy Zayn Malik is szerepel benne. Igen, meg lehet kövezni, igen, lehet utálni, de valószínűleg, ha nem írnék kritikát, akkor soha nem kezdtem volna bele. De most térjünk a fejlécre. Nekem nagyon tetszik, a textúrák összemosását nem tartom a legszebbnek, de ettől függetlenül tetszik az összeválogatásuk. Tulajdonképpen két dolgot emelnék ki, ami nem tetszik a fejlécen; a karakterekre rakott effekt, illetve a cím elhelyezése.
A karakterekre rakott effektet azért nem preferálom, mert számomra olyan hatást kelt, mintha a szereplők arcát pár éles vonallá alakítottad volna. Néha a Topaz Cleanből is megárt a sok :)
A címnél tulajdonképpen csak a "More" nem tetszik. Sem elhelyezésileg, sem méretileg. Számomra ez a szó olyan kis jelentéktelen, pedig - szerintem - jobban is ki lehetne emelni.

10/8, apróbb hibák vannak, de egyénként egy szép fejlécről beszélünk.

Háttér, sablon, színek:

Imádom a designt. Komolyan, egyetlen hibát nem tudnék ellene írni. A színek tökéletesen kombinálnak, a sablon egyszerű, de mégsem unalmas, a kódok feldobják, nem retinaégető és tetszik. Ezt azt hiszem, nem is kell tovább ragoznom.

5/5

Elrendezés, modul:

Itt akadt egy kis problémám. A chatet túlságosan alulra helyezted, pedig – szerintem – fontosabb, mint a Társoldalad vagy az Információk. Hiszen az emberek többször használják, ha ráakadnak a blogodra. Illetve az archivum miért van a lap alján? Én azt mindig is jobban szerettem használni, mint a külön „fejezetek” oldalt, mert az író sokszor azt elhanyagolja.
Így én a következő elrendezést javasolnám:
Menüpontok
Trailer
Chat
Társoldalam
Információk
Cserék
(Archivum)

Természetesen, ahogy említettem ez csak egy javaslat, én mindenképpen így rendezném át. Külön köszönöm, hogy nem raktál ki megtekintésszámlálót.

5/4,5

Effektek:
Nagyszerű kódokat használsz! Egyáltalán nem található meg a többi blogban, szóval gratulálok, ebben abszolút egyedi a blogod. (Nem adod kölcsön?)
A legjobban nekem egyébként a szereplők kódja tetszik, de az információk színváltása is tetszik…

+4

Könyvborító:

Nem tetszik a lányon lévő piros színezés. Olyan, mintha egy cékla lenne. Egyébként passzolt a designhez, szóval nincs vele probléma ilyen téren, viszont mint könyvborító, nem tudnám elképzelni. Sajnálom, pedig Lexi munkáit igazán szeretem, de valahogy ez gyengébb lett, mint a mostanában készült munkái. Bármennyire is furcsa, hiányolom róla Zaynt. Szeretem, ha a könyvborító passzol a címhez, és itt mindenképpen a fiú főszereplő is szükséges lenne. És nekem fura, hogy a csaj hosszú karjai egy egész sávot takarnak el a képből.

5/2

Mennyi esélye van a blognak?
Tekintsünk el Zayntől; ha a kinézeten múlna, mindenképpen beleolvasnék a történetbe.

Alapötlet:

„Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden, az életem, a fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom, szenvedek. Biztos, valahogy elutasít magától. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek, mert a biztos is lehet majd egyszer bizonytalan, és ezt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna. Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem. Van, hogy nem tudok hinni, mint most, és létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak az érzései irántam, szeret, csak nem tudja még, eldobhat, és meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik!”
A tartalom E/1-ben van megírva, végig a főszereplő gondolatait olvashatjuk. Én mondjuk annyira nem kedvelem, mert eddig minden tartalmat (könyvnél) E/3-ban olvastam. Ez itt be is igazolódik, mert nem igazán tudok meg semmit a történetről. De, azt, hogy romantikus. Nincs benne semmi olyan, amitől egy tipikusan „románc-utáló” azt mondhassa, hogy; igen, ez engem érdekel! Mint amilyen ugye én is vagyok. Jó, magával a romantikával nincs problémám, de azzal, ha a két főszereplő végig azon vergődik (szó szerint), hogy „jajj, akkor ő most szeret? Nem szeret?”, bizony eléggé idegesítő tud lenni 30 fejezeten át. És akkor még nem beszéltem a főszereplő csaj szenvedéséről.
Nekem valamiért ebből a fülszövegből ez jött le.

5/3.5

Trailer:

Az egyetlen, ami tetszik a trailerben az a zene. És nem csak azért, mert a Csontvárosban is hallható volt, hanem mert tökéletesen átadott egy szomorú hangulatot.  Ha ez volt a célja, akkor gratulálok, sikerült. (Nem szeretem a szomorú dolgokat, ezt azért hozzáteszem.)
A videó viszont egyrészről tetszett, másrészről viszont abszolút nem. Maga a szöveg felkeltette az érdeklődésemet, elárult dolgokat, de csak annyit, amennyi egy trailerben megengedett.
Ami nem tetszett, az a videó válogatás.
Szóval igen, bármennyire is okozott a zene szomorúságot, arra következtetek a szövegből, hogy ez bizony egy reménytelen szerelem lesz. Ezzel viszont tökéletesen ellentétben állnak a videók/gifek a trailerben. Erősen fluff érzésem van, ami azt jelenti, hogy egy cukormázas, habos-babos romantikus történettel állok szemben.
Szóval igen, hiba van ennyi sírós gif, amikor például azt mondja a szöveg, hogy
„Roxanne elkövet egy hibát”, akkor mégis három csókos gif ugrik elém.
Egyébként tipikus kiszámítható, sablonos sztorira tippelnék a trailer alapján, gondolom a történetben azon fog civódni a főszereplő, hogy szereti-e Zaynt, vagy sem.

5/2

Mennyi esélye van a blognak?
Nem sok. Sőt, halasztgatnám, hogy minél később kelljen elolvasnom a prológust, de azért reménykedem benne, hogy az jobb lesz.

Prológus:

Kezdeném ott, hogy az elején nagyon megtévesztő volt az egész. Pontosabban a legelső bekezdés. Ha csak ennyi lett volna a prológus, esküszöm, hogy abban a pillanatban leesek a székről. Meg is mondom, miért.
Komolyan azt hittem, hogy a főszereplő lány egy pénzéhes köhömmköhömm… Igen, lehet hülyén nézni, Nettyke totálisan abban a hitben volt, hogy Rox már nem csak Zéjn Melik szindrómában szenved, hanem a „mostani pasim nem tudta megvenni azt a klassz Gucci táskát, inkább dobom” –ban is. Őszintén meglepődtem, amikor Roxnak nem a kézzel fogható méregdrága tárgyakra, hanem szimplán a szerelemre van szüksége. (Aztán gondolom, jön Malik…)
Egy dolog, ami tetszett a prológusban, az az, hogy teljesen fordított a helyzet; most nem a pasi akarja dobni a csajt, hanem a csaj a pasit.
Ilyet sem mindennap olvasni, szóval elismerésem Briana, nem követted a „divat”írókat.
Bárcsak, ó, bárcsak ne Malik lenne a főszereplő… még talán kedvet is kaptam volna a továbbiakra.
Aztán az egészet elrontod a kérdésekkel. Igen, személy szerint utálom, ha kérdések vannak egy prológus végén, és nem tudom megállni, hogy ne válaszoljak rájuk cinikusan.

5/5

Mennyi esélye van a blognak?
Alapvetően jó volt a prológus, a megtévesztés fantasztikus.
Adnék egy esélyt a történetnek.




Fogalmazás, íráskészség:

A prológus egy szépen megfogalmazott kezdése volt a történetnek, azonban szeretném felsorolni azt a pár hibát, amit benne találtam.

Itt a vesszőt felejtetted el kitenni:
„Érzem legbelül és igen van, hogy kivetítem másra.”
Helyesen: Érzem legbelül és igen, van, hogy kivetítem másra.

„Nem érzem kettőnk közt azt a testi, lelki vonzalmat, a szenvedélyt, ami folyamatosan szóba kerül ha szerelemről beszélünk.”
Helyesen: Nem érzem kettőnk közt azt a testi, lelki vonzalmat, a szenvedélyt, ami folyamatosan szóba kerül, ha szerelemről beszélünk.

Itt pedig egybe írtad az igekötőt a segédigével:
„Amikor mellette vagyok szüntelenül érzem, hogy többre van szükségem, sokkal többre mint amennyit valaha is megtudna adni nekem - itt nem a kézzel fogható dolgokra gondolok.”
Helyesen: Amikor mellette vagyok szüntelenül érzem, hogy többre van szükségem, sokkal többre mint amennyit valaha is meg tudna adni nekem - itt nem a kézzel fogható dolgokra gondolok.

Itt nem helység, hanem helyiség, mivel csak a könyvtárba meg be.
„Erőteljesen markolom meg a kilincset, hogy bejussak a helységbe, amit pont arra szenteltek, hogy az ember, csendben, szorgalmasan, esetleg segítséget kérve olvasgassa a jegyzeteinek sorait.”
Helyesen: „Erőteljesen markolom meg a kilincset, hogy bejussak a helyiségbe, amit pont arra szenteltek, hogy az ember, csendben, szorgalmasan, esetleg segítséget kérve olvasgassa a jegyzeteinek sorait.”

Itt nem kell kötőjel, legalábbis én nem tenném ki, mert a Jaguar szó utolsó betűjét is kiejtjük.
„Állítólag fergeteges buli lesz a Jaguar-ban!”
Helyesen:  „Állítólag fergeteges buli lesz a Jaguarban!”

Mint ahogy azt korábban említettem, sokszor elvéted, s leírod egybe az igekötőt és az igét.
„Látom rajtad, hogy megtudnál ölni valakit”
Helyesen: Látom rajtad, hogy meg tudnál ölni valakit.

Ezt szerintem jobb lenne két külön mondatként kezelni.
„– Akkor ott – rakja le a telefont minden köszönés nélkül, kedves.”
H: „– Akkor ott – rakja le a telefont minden köszönés nélkül. Kedves.”

A fogalmazásod lenyűgöző, az írásmódod kifogástalan. Néhol van egy-két elírás, de ettől függetlenül minden mondatod élvezhető, és komolyan olyan, mintha a történések a szemem előtt játszódnának le. Ezt nem mindenkinek sikerül elérni – nálam legalábbis biztosan nem -, neked viszont sikerült, amiért hatalmas elismerés jár.
Jelen időben írsz, ami nem megy mindenkinek, de neked – nem meglepő módon – ez is sikerült.
Ó, bárcsak, bárcsak ne Zayn Malik lenne benne.

5/4 – a helyesíráson van mit javítani, de a fogalmazás... wow. J

Történet:

Már most kijelenthetem, hogy az első fejezet a kedvencem. És pontosan azért, mert nem úgy mutatod be a szereplőket, ahogy a legtöbben. Van a bad boy-good gir és a good boy-bad girl kombó. Te az utóbbit használod, de nem úgy, ahogy a legtöbben. Nincs idétlen szemüvege Nath-nak, nem okoskodik, sőt, egy teljesen szerethető, átlagos, rendmániás fiúról beszélünk, aki fülig szerelmes a dohányzó, trehány, ám pedáns Roxszal, aki nem érez a fiú iránt semmit, legszívesebben elhagyná. Az emberben felmerül a kérdés; miért nem hagyja el? Oké, nem akar fájdalmat okozni Nath-nak, ami véleményem szerint hülyeség, mert most ugyanúgy szenvednek mindketten. Ennyi erővel pedig elhagyhatná, hogy legalább ő legyen boldogabb. Önző dolog, de nem éri meg kínozni magunkat. A bűntudat pedig idővel enyhülne.
A másik dolog, amit mindenképp szeretnék megemlíteni, hogy meglepő módon Rox érzéseit nem a legjobb barátnője, hanem az anyukája tudja. (Ugye, hogy a szüleidben tudsz a legjobban megbízni? Ugye Bri?) És igen, ez tapasztalat, hogy a legjobb barátaidban sem bízhatsz annyira, mint a saját anyukádban/testvéredben/apukádban. (A nagymamát azért nem írtam direkt nem írtam ide.)
Szóval igen, és ez borzalmasan tetszik, mert ettől tudom, hogy nem lesz sablon. Gondoljunk csak bele, hogy mi történt volna akkor, ha Rox nem az édesanyjában, hanem a barátnőjében bízik ennyire.
Pletyka. Persze, hogy az.
Alapvetően a főszereplő lány nem lett a kedvencem – az anyukáját bírtam :D -, de remélem, hogy idő közben megszeretem.

A második már eléggé elvette a maradék kedvemet és kíváncsiságomat. Megjelent Zayn Malik. Oké, alapjáraton nem úgy tekintettem rá, mint arra a Zayn Malikre, hisz’ az itteni Zayn nem egy bandatag, hanem egy titokzatos srác, aki léleklátó. Bizarr. De nem csak emiatt hunyt ki az a bizonyos fény a szememből. Hanem mert titokzatos. Valami történt vele, egy baleset, amelyről senki se tud. Nem fogok hazudni; ez minden második blognál megtalálható.
Az egyetlen, ami tetszett Zaynben, az a személyisége. Voltaképp nem nagyon olvasok 1D fiúkról szóló blogokat, így fogalmam sincs, hogy azokban is bad boy stílust kap-e Zayn, de nekem mindenesetre tetszik. Szóval erre nem mondom, hogy sablon, mert tényleg nem tudom.
Egy dolgot tudtam meg még Zaynről;  fagyos a tekintete. (És varázslattal bír, ugyanis menő főhősnőnk egy-kettőre ügyetlen bal… akarom mondani ügyetlen lány lesz.)
Említettem már, hogy nem tudok  kiigazodni Roxon? Menő, cigizik, szereti a matekot, könyvmolyok közt tölti az idejét, szereti a matekot, könyvtárba jár, hétvégenként bulizni megy éééés szereti a matekot. Roxnak aztán sok oldala van…. (poén, poén, poén)

A harmadik rész is tetszett. Igaz, az eleje kissé unalmasra sikerült, a vége eléggé megfogott. Rox ideiglenesen otthagyta Nathant (EZ A SRÁC KOMOLYAN BEVETTE, HOGY ROX CSAK ÚÚÚÚÚÚGY ODAKÖLTÖZIK AZ ANYJÁHOZ? *caps off*), ezzel egy időre kilép a történetből. Egyelőre. (Ó, Nettyke a kiborulását várja, bizony ááám *gonosz vigyor*.  Roxikát elhívják karaoke-partyra, amire igent mond. Na, el is megy, és ki van a társaságban? Na, vajon ki? Nem, nem Nettyke, de majdnem. Zayn. *elpirulós emoji* Valami csoda folytán a srácnak már nem jeges a pillantása (biztos felolvadt, hehe), sőt, kifejezetten barátságos. Ezt nemmm kicsit furcsálltam. Ilyen gyorsan megváltozott volna a véleménye?
Egyébként elképzeltem, ahogy Zayn elénekel egy szerelmes popzenét. Nem volt nehéz, tekintve, hogy az 1D csak ilyen számokat gyártott. Mindenesetre jót nevettem. (Lehet, hogy a végén megkedvelem Zaynt? Brrr.)
Egyetlenegy dolgot hiányoltam; Rox éneklését. Bárcsak énekelt volna!

A negyedik fejezetben Rox ismét elejti a kezében lévő dolgokat, amikor meglátja Zaynt. Komolyan, kezdem azt hinni, hogy Zaynnek van valami szuperképessége, mert Rox nem szokott ügyetlenkedni – legalábbis elmondása szerint. Elfelejtettem említeni, hogy mindez egy erkélyen történik. Ismeritek azokat az amerikai filmeket, ahol a két főszereplő kimegy/bemegy egy olyan szobába, ahol van ajtó, és az idióta haverok bezárják őket? Na, itt ugyanaz történik, Rox emiatt ideges lesz, Zayn pedig pont leszarja. (Nem kizárt, hogy megkedvelem Zaynt.)
Fejezet szempontjából ez sem volt olyan nagyon eseménydús, a két főszereplő még mindig szívatják egymást, Rox még mindig ideges – és zavarodott -, Zayn pedig még mindig arrogáns. Azt hiszem, nem hagytam ki semmit. Kihagytam valamit?
Ja, igen. Zaynt ugyan kezdem megkedvelni, ám Rox egyre inkább idegesít, lassan komolyan átmegy egy hisztis tinilányba, ami nagyon nem tetszik. Próbál laza lenni, csak sajnos nem sikerül neki.

Az ötödik fejezet is meglepő módon jóra sikeredett. Azért mondom, hogy meglepő módon, mert nem hittem volna, hogy az első fejezeten kívül lesz még olyan, amit szeretni fogok. Viszont pontosan ez történt; igaz, nem történt olyan sok minden, de minden megvan benne, ami kell. Az elején egy kicsit többet tudunk meg főhősnőnk életéről, közben persze a barátairól sem feledkezhetünk meg, akik összemelegedtek Zaynnel. Emiatt Rox csalódott és mérges lesz, amit teljesen meg tudok érteni, nekem se tetszene, ha a barátaim egy cseppet sem kedves alakkal barátkoznának helyettem. Megtudjuk azt is, hogy Roxnak nem egyszerű az iskola, és sokat is aggódik miatta, hogy a vizsgái jól sikerüljenek. Még ezt is teljesen átérzem. Egy kisebb kiakadásom azért volt az elején, amikor Nath-tal beszélt, és már megint nem mondta el, hogy nem szereti. Ajaj, szegény srácot már most sajnálom…
Viszont ez igazán galád húzás volt tőled, hogy függővéggel zártál. Így most kénytelen leszek majd tovább olvasni.

5/4 

Összességében mindenképpen vissza fogok még térni a blogodra, ha valami romantikus történetre vágyom. Kicsit ugyan le vagyok maradva, mert már 25 fejezet van publikálva, de számomra ez nem akadály. J

Kommentárok:

„Rászegezem a mutatóujjamat és összeszűkítem a szemeimet, miközben a számmal, hangtalanul röhögök…”

Erről most eszembe jutott a saját retardált fóka röhögésem, csak én tapsolok is hozzá. :D

„- Kínos beszélgetés? – tippel anya…”

Á, nem, csak egy kis fogócska.

„És bumm, oda minden reményem.”

Igen, valószínűleg Nathan nem jött volna rá, hogy nem szereted, tekintve a folytonos meneküléseidet. Szegény srác, szerintem azt hiszi magáról, hogy büdös vagy leprás….

„- Neked van egyáltalán lelkiismereted? – kérdőjelezi meg éles hangon.”

Imádom a mutert :”)

„Kibaszottul nem nekem kellett volna előre engedni, hisz ő a fiú.”

Udvariasság? A mai fiúknál? Szép kis álom…

„- Attól tartok, hogy Mr. Idle nagy falat lenne neked…”

Miszter Idle!!!! :”DDD Miután sikeresen kiolvastam, hangosan felnevettem.

„- Azt senki sem tudja…”

Aha. Nálunk tudod mi a helyzet?
Falu = Egy hely, ahol a titok egyenlő a ’mindenkitudmindent’-tel.

„- Hé, kislány mi történt? – ölel át védelmezően a szerelmes fiú. – A suli?”

Hogymiiiii? Muter az előbb hazudott; ez a fiú tényleg sötét.

„Olyan régen láttalak már, te fogytál nem?”

Ez a jobbik eset. Tőlem mindig mindenki azt kérdezi, hogy nem nőttem-e. MINDIG! De, amúgy már a házba is alig férek be… pedig emeletes.

„- Ma van Koko szülinapja…”

Koko? Szia, én Mari Huána vagyok J

„Jézusom, de gáz vagyok.”

Én pedig folyékony. Oké, ez szar poén volt, nem is erőltetem :D


Összesen: 50/38+4

2015. július 2., csütörtök

NLN - Raboljuk mások idejét legálisan!

Helló, lányok, fiúk, perverzek, violettások! :3

Újabb NLN téma. Tudom, kezditek unni a fejemet, de muszáj, mert én is áldozatául estem ennek a bizonyos dolognak...
Kezdjük az elején, egy kis storytime-mal, aztán majd kitérek mindenre előbb-utóbb. Az Arany Almát körülbelül fél éve nyitottam, teljesen egyedül, nem segített senki sem. Eredetileg - nem tudom, hogy mennyire tudjátok - nem ilyennek indult az oldal. Úgy terveztem, hogy lenne minden hónapban egy díjkiosztó és egy verseny, semmi más.
 El is kezdődött a legelső versenyem, a feliratkozók pedig gyarapodtak, köszönhetően a hirdetéseknek. Amikor sikeresen lezajlott a verseny, elkezdtem gondolkodni a dolgokon. Biztos, hogy bírni fogom ezt? Minden hónapban verseny? Nem, azt hiszem én ezt nem fogom tudni végigcsinálni. Ugyanakkor bezárni sem szerettem volna az alig egy hónapos blogomat.
Oké, leültem egyik délután, és megtárgyaltam magammal a dolgokat. Már az elején kizártnak tartottam, hogy az Arany Alma design oldal legyen, ezért ezt az ötletet elvetettem egy jó mély gödörbe.
Eszembe jutott, hogy az ismertetőben ez a mondat szerepelt legelsőnek: "Az Arany Alma olyan oldal, amely más blogoknak kedvez."
Igen, akkor azt hiszem, ez a megoldás. Segítek a bloggerináknak. Bele is vágtam a tervezésbe.
Eldöntöttem; legelsőnek kritikaíró leszek. Mivel eddig még soha nem csináltam ilyet, először kicsit fura terep volt, de aztán egyre jobban élveztem A barátnőm, Bella ösztönzött, hogy folytassam, mert a legelső kritikánál szétröhögte magát. A visszajelzések is pozitívak voltak, ezért gondoltam, miért ne? Mégsem lehetek olyan rossz kritikaíró...
Leszögezném az elején; attól, hogy nem akartam a versenyeket csinálni, még nem jelenti azt, hogy engedtem lesüllyedni a blogot. Magyarán nem "na, jó, csinálom, mert sok a feliratkozóm" alapon működött az agyam. Nem akartam, hogy az Arany Alma olyan legyen, mint a legtöbb kritikás blog. Hisz' mi hasznos lenne egy olyan kritikában, hogy "jó volt, tetszett"?
Egyre jobban beleszerettem ebbe a kritizálásba, nagyon sokat röhögtem írás közben. (Nem csak a történeten, hanem saját magamon is.)
Ha megnézitek, sosem hoztam egy oldalnál kevesebb terjedelmű kritikát. Jó, oké, a nagy részét kitette az a bizonyos kommentálós rész, de na. Hiszem, hogy ettől függetlenül segítettem mindenkinek.
Azonban már az első kritikától kezdve valami lappangott bennem, ami elszomorított. Oké, megírtam a kritikát, sokat röhögtem, de hol a visszajelzés? Nem akartam elhinni, hogy egy random ember előbb ír kommentet, mint maga az író, akit elvileg érdekel a véleményem.
Nagyon örültem neki, hogy egyre többen kértek kritikát, de ugyanakkor szomorú is voltam. Nem, félreértés ne essék, nem azért voltam szomorú, mert rendeltek. Ellenkezőleg.
Én amiatt voltam szomorú, hogy nem reagáltak. És nem, nem viccelek, a nyolc kritikából hárman jeleztek vissza. Ez kevesebb, mint a fele.
És így érkeztünk a mai témánkhoz, az időrabláshoz.
Oké, arra fogtam a dolgot, hogy nem írok elég jól. Bevezettem egy újfajta rendszert, ami alapján megírom mostantól a kritikákat. A későbbiekben lehet, hogy bővülni fog, de nem hiszem, szerintem ez így pont jó.
Szeretnék most négy esetet felvázolni, hogy mi történik, miután megírok egy terjedelmes kritikát.


1. Nem reagál, nem fogadja meg a tanácsokat.

Nem egy ilyen bloggerina van. Oké, szerintem mindenki nevében kijelenthetem, hogy ez a legundorítóbb. Miért kértél akkor kritikát, ha úgyis leszarod? Jelzem, egyedül vagyok a blogban, még mindig, és eddig négy ember vár a kritikájára, köztük olyan is, akiről tudom, hogy ebbe a kategóriába tartozik. Nem kell nekem az ilyen. Én csak annak szeretnék segíteni, akiről tudom, hogy megfogadja, amiket írok, és kijavítják a hibáit. Jelzem, még MINDIG egyedül vagyok a blogban, és hiszem, hogy elég jó kritikát írok ahhoz, hogy legalább ELOLVASD. Igen, tudom, hogy sokan pont leszarják, amit írok, és el sem olvassák.
De elárulok valamit. Van, hogy én is ebbe a kategóriába tartozok. Ez változó, attól függ, hogy hogyan írják meg a kritikámat. Komolyan, most mit reagáljak egy "nekem nem tetszett" véleményre? ÉPÍTŐ jellegűt kértem, nem egy indokolatlan, teljesen szubjektív, pár szavas mondatot.
Szóval igen, ez erősen függ attól a bizonyos kritikaírótól (is), de én éppen ezért írok minél többet, hogy az objektív dolgok egyensúlyban legyenek a szubbal.

2. Reagál, de nem fogadja meg a tanácsokat.

 Igen, szemfüles vagyok, és ha reagál is az egyén, meg szoktam nézni, hogy megfogadja-e a tanácsaimat, vagy csak azt írja. Akik egyébként reagáltak, azok ebbe a kategóriába tartoznak. Igen, én ezt is időrablásnak nevezném. Minek írtam akkor oldalakat? Felesleges volt, nem igaz? És még arra sem foghatja senki, hogy csak bálványoztam egy blogot, és nem írtam semmi építő jellegűt. Minden kritikába írok javaslatokat és hibákat.
Te pedig, ha már egyszer LEÍRTAM (nem rávezettelek, hanem a szádba rágtam), akkor vedd a fáradságot, keresd ki a szövegben a hibáidat, és két kattintással javítsd már ki! Ha az én tíz ujjam nem szakadt le írás közben, akkor a tiéd sem fog. Kösz.


3. Nem reagál, de megfogadja a tanácsokat.

Már ugye, ha van mit. Természetesen mindenki tanácsát (!) megfogadom, és igyekszem a lehető legjobb módon változtatni a dolgokon, amennyiben úgy gondolom, hogy igaza van az írónak. Na, rájuk nem mondható, hogy időrablók. Ugyan nem kommenteltek semmit, de vették a fáradságot, elolvasták és megcsinálták, amiket javasoltam. Nekik még úgy-ahogy szeretek kritikát írni. (De azért egy köszönöm nem ártana... Nem hiszem, hogy olyan nagy kérés.) És nem fogok a gép előtt ülni naphosszat, hogy "na, vajon már kijavítottad a helyesírást?"

4. Reagál, megfogadja a tanácsokat.

Ritka az ilyen ember, tényleg. De nekik szívesen írok oldalakat is, mert tudom, hogy ők azért kérnek kritikát, hogy fejlődjenek, nem pedig a promózásért. (Nem pornó. Promó! :D) Ha jól számoltam, eddig kettő ilyen ember van a várólistámban. Az egyik hamarosan megírásra kerül, a másik még várat magára. Szóval szeretnék mindenkit megkérni, hogyha egy két soros kritikának csúfolt valamit kap, köszönje meg, és hagyja a csudába. (!Akkor, ha tényleg nem építő!) Ha viszont te is látod, hogy a kritikaíró igényesen leírta a hibáidat, akkor javítsd ki, hogy az olvasóknak még élvezetesebb legyen az olvasás :)

+1 Támadáás!!

Nem értesz egyet a kritikaíróval olyannyira, hogy ennek hangot is adsz? Tedd meg, de kulturáltan! Ha bunkó paraszt volt a kritikaíró, ha nem, ne süllyedj le senki szintjére!
Semmiképp se támadd meg! Lehet, hogy valamiben nem értetek egyet, de hiszem, hogy nem az a megoldás, ha bárkire is rárontasz, és elküldöd oda, ahol a pávián rózsaszín. Nincs két egyforma ember, ez tény, de engem ne támadjon senki. Nekem ez jött le a történetből, nem az én hibám.

Nos, mint már számtalanszor említettem, egyedül vagyok a blogban. Igen, ezt többször is ismételgettem, de azért hangsúlyozom ennyire, mert idő, mire megírok egy kritikát. Te pedig, ha a pl (pont leszarom) kategóriába tartozol, akkor miért veszed el másoktól a lehetőséget? Jelenleg is inaktív vagyok, mert betelt a várólista. Jelzem, ezentúl egy szűrőrendszer szerűséget fogok végezni, miután rendel valaki. Megnézem a kritikáit, és ha látom, hogy nem fogadta meg őket, automatikusan törlöm a rendelését. (Természetesen itt elsősorban a helyesírásra gondolok!) Éppen ezért, kérek mindenkit, hogy csak az rendeljen, aki komolyan segítségre szorul. Nagyképűen hangzik, hogy a saját kritikáimat fényezem, de azt hiszem többet írok, mint a mai kritikás bloggerinák nagy része. (Vannak kivételek, ez tény.)

Természetesen nem csak a kritikusok idejét tudod rabolni. Ott vannak a designerek, akiktől INGYEN rendelsz az oldaladnak szép kinézetet. Négy katergória van itt is.

1. Nem reagálok, visszarakom az eredeti kinézetet.

Akkor minek rendeltél? Nem tetszik, amit a designer gyárt, és te ahelyett, hogy kerek perec megmondanád neki a változtatásokat, visszaállítod az előző kinézetet. Nem azért dolgozott a bloggerina, hogy te pofátlanul, egy "kösz, te gyökér" nélkül eldobd a munkáját.
És, ha letöltötte a sablont? A fejlécet akkor is megcsinálta, és szánt rád időt!

2. Reagálok, lecseréltetem.

Nem mered megmondani a készítőnek, hogy nem tetszik a munkája, ezért megköszönöd neki, leírod, mennyire csodálatos, majd lecserélteted egy MÁSIK designerrel. Igen, velem is történt már ilyen. (Nem, nem én tettem ezt, hanem velem tették.) Ugye mondanom sem kell, hogy egy hajszál választott el attól a bizonyos levélig, amiben elküldöm a kedves bloggerinát melegebb éghajlatra? Dolgoztam azon a fejlécen, órákat. Miért van az, hogy ezt mások telibe szarják? Velem legyen mindenki őszinte. Nyalizásból nem kérek. Nem tetszik, nem tetszik. Pont. Kijavítjuk. (Amúgy ezt csak én veszem enyhe hátbatámadásnak?)
Persze, most mondanátok, hogy "és, ha tényleg nem tetszik a design, mert egy bumbust kértem meg rá?"
Nos, ez esetben jó nagy hülye vagy, már elnézést a kifejezésért. Annyi design blog van, ahol minőségi munkát gyártanak... Elég, ha rápillantasz a "feliratkozók" modulra. Gondolom, a matematikához mindenki ért, és nem téveszti össze a huszonkettőt a kétszázhússzal.
Ha esetleg valamilyen okból kifolyólag tényleg nem tetszik a designer munkája, pedig te világos utasításokat adtál neki, köszönd meg az időt, amit rád szánt, majd közöld vele, hogy a te elképzelésid nem pontosan ilyenek voltak, ezért jobbnak tartod, ha próbálkozol másik design oldalnál.

3. Nem reagálok, nem cserélem le.

Számomra ez is rossz szokás. Ugyanazt tudom mondani, mint az előbb a kritikánál. Azért egy "kösz, te gyökér" jól esik az embernek, mert ezek alap dolgok. Köszönök a levélben, megköszönöm, hogy időt szánt rám...stb. Nem hinném, hogy olyan nehéz lenne leírni azt a bizonyos szót. Ismerek olyan embert, aki azért hagyta abba a kódolást, mert a rendelők egy "köszipuszi"-t nem írtak válaszul. Azért gondoljunk bele, hogy egy kódolás több órás meló...

4. Reagálok, nem cserélem le.

Szerencsére design téren ilyen emberekkel találkozom a legtöbbet. :) Megköszönik, és tényleg úgy hagyják a kinézetet, nem piszkálnak bele... stb. Őszintén, a designerek csak ilyen embereknek szeretnek dolgozni. És igen, itt is kérek mindenkit, hogy ha egyszer úgymond szépen szólva a popsija alá tesznek mindent ilyen téren, akkor köszönje meg. Bármit kapsz az életben, meg kell köszönni. Lehet szó egy cipőről vagy egy tölcsér fagyiról.

****

Egy szó, mint száz, ezentúl utána fogok járni, próbálom minél jobban kiszűrni azokat, akik tényleg adnak mások véleményeire, mert ez nem mehet így tovább. (Nyem, nyem és nyem!) Lehet, hogy most nagyképűnek tűnök vagy egy hisztis libának, de én így gondolom a dolgokat, akinek pedig nem tetszik, az ne rendeljen.
És így utoljára megkérnék mindenkit, hogy nyissátok már ki a szemeteket, mert a kritikakérés INAKTÍV. Nem tudom, nehéz megnézni a chat FELETT lévő kis dobozkát? De akik gondban vannak a jelentésével: nem lehet kritikát rendelni. Meg is kértelek titeket, ott van, látod? (Még úgy sem lehet rendelni, ha neked bármikor jó.) (Az ilyen emberek egyébként eléggé kihoznak a sodromból.) 
 Hamarosan ismét aktív lesz, tudni fogtok róla, ki lesz írva, Facebookon is megosztom, szóval türelem.  Briana kritikája után leszek újra aktív, annyit elárulok.

Köszönöm a figyelmet, legyen további szép napotok.

(c) A cikk az Arany Alma tulajdona. Elvinni még forrással is TILOS!

Netty, a Főbumbus.