2015. június 11., csütörtök

Kritika - Roxfort

Sziasztok! Mint ígértem, Isobel blogjáról hoztam most nektek kritikát.






Fejléc:

Kérem vissza a zöld fejlécet, a zöld hátterével, a zöld moduljaival és a zöld mindenével! *csapkod*
Bár ez a fejléc lényegesen szebb, és kevesebb hibát lehet rajta felfedezni, őszinte leszek; az előző jobban illett hangulatilag a történethez. Írtad, hogy sokan panaszkodtak a sötét, drasztikus, borongós, halálfalós hangulat miatt, ám pont ez az, ami megadta a kellő löketet ahhoz, hogy egyáltalán ránézzek az oldaladra. Nem, ezzel most nem azt szerettem volna kifejezni, hogy a mostani fejléced "ránézhetetlen", csupán azt, hogy nem adja át azokat az érzéseket, amiket az előző. És szerintem ez lényeges. Egyrészt ez szürkés kék, nem zöld, pedig valamiért (nem is tudom, miért) jobban passzolna a címhez, másrészt az több mindent tartalmazott, ami a történetben - szerintem - a későbbiekben lényeges szerepet fog kapni. Na, mindegy, a lényeg az, hogy lecserélted, és most erről szeretnél hallani véleményt, szóval, ugorjunk is neki.
A fejléc... üres. Egy leégett Roxforton, egy házfalon, és egy alig látható bodzapálcán kívül csak a két főszereplő, sok-sok háromszög, és fehér "ködszerűség" van. Hiányolom a halálfalókat, esetleg Voldemortot, vagy valamit, ami a későbbiekben szerepet kap. Lehet, hogy akkor túlzsúfolt lenne, de így meg túl egyszerű. A fejléc szélei nem lettek rendesen leradírozva, ezért a sarkok láthatóak. A leégett Roxfort képe nem értem, hogy miért ilyen "színes". Míg a többi viszonylag szürkés árnyalatú, addig itt már előbukkan a tűzpiros/narancssárga szín. És az még oké, hogy a tornyokon lévő lángok színesebbek, de az ég miért ennyire sárga?
A karakterek rajta nem épp a legjobbak. Az elhelyezésük tetszik, azonban Harry fél feje le lett radírozva, és Draco jobb oldali járomcsontjánál nem lett rendesen kivágva. Harry bal oldalánál is látszik a megmaradt fehér háttér, pontosabban a hajánál. Igaz, ezt csak a nagyon szőrszálhasogatók vennék észre. :) Mindkét karakter gyötrelmes arca viszont remekül passzol mindenhez!
A cím betűtípusa nem tetszik, Roxfort sokkal inkább lehetne egyszerű betűtípus, vagy éppen nagyon csicsás, azonban ez az írott stílus engem nem fogott meg. A 'zöld oroszlán' túl kicsi. Elsősorban én ezt helyezném előtérbe, mert Roxfort c. bloggal/történettel már 123125653x találkoztam, Zöld Oroszlánnal pedig még sosem. Plusz pont, mert megnyerő a cím. Draco zöld színe, és Harry házcímerállata. Ötletes :)
Az idézet először nagyon ismerős volt, aztán rájöttem, hogy Majka Belehalok számából lett kiszedve. Most még nem igazán értem, hogy hogyan kapcsolódik a történethez, mert eddig nem kritizált senki senkit, de remélem, hogy ez a mottó többször előbukkan a történetben.
10/7, az apróbb hibák miatt.


Háttér, sablon, színek:

A design egyszerű, de illik a fejléchez. A szürkés-kék árnyalatai szomorú, borongós hangulatot áraszt, de semmiképp sincs nagy benyomással rám. (Ellenben az előzővel) Talán, ha egy picit sötétebb lenne, még jobb lenne, nekem olyan télies (?) hangulatom lesz, ha ránézek. Tetszik a bejegyzések kettős háttere, és a keret is. Ötletes, és jól mutat.
Mást nem igazán tudok ide írni, a lényeget már elmondtam.
5/5, nincs vele semmi bajom, passzol mindenhez.

Elrendezés, modul:

A modulok tökéletesen vannak elhelyezve, nincs semmi belekötnivalóm, azonban megtennéd, hogy leveszed a "Megtekintések" modult? Igen, én ettől kapok herótot, és most, hogy így írom, eszembe jutott a tegnapi álmom, ahol megkért egy lány, hogy rakjak ki számlálót. Nem tudom, hogy mit válaszoltam rá, de az biztos, hogy nem tettem eleget a kérésének.  Mindegy.
A modulcímek jól vannak kitalálva, de ha megengeded, hogy segítsek, átírnám az 'Információk'-at 'Demonstrate'-ra. A 'Legilimens'-et pedig elírtad.
A modulcímek egyszerűek, de a betűtípus nem tetszik. Persze, ez szubjektív vélemény, de gondoltam, megemlítem.
5/5, a modulok jól áttekintehetőek.

Effektek:

A címek effektje tetszik, viszonylag sokszor találkoztam már vele, de nincs kivetni valóm ellene. A menüstílus tetszik, hasonlít az előző effekthez.
+1

Trailer:

Talán az egyetlen dolog, ami nem tetszik, az a trailer. Szerecsendio készítette, de ezt valahogy nagyon elrontotta. A trailer tartalma, és szövege jó, felvázolja, hogy mit várhatunk a történetben, és nagyjából minden szereplő szerepel benne. De az az effekt... mintha egy vízfestékkel leöntött vonalakat láttam volna. Sokszor kivehetetlenek az arcok, és a mimikák, amik szerintem fontosak, ha jól át akarjuk adni az érzéseket.
A másik bajom a zene. Most vagy erősen Harry/Draco szerelem lesz a későbbiekben, vagy csak rossz zene lett választva, ugyanis hangulatilag, és érzelmileg a szerelemhez köthető. Szerintem egy szomorúbb, drasztikusabb zene jobb lett volna. Maradjunk hűek a történethez.
5/1, sajnálom, de a trailer nem nyerte el a tetszésemet.


Könyvborító:

Ehj, na ez tetszik a legjobban. Megmaradt az előző zöld szín (zárójelben megjegyezném, hogy nem minden árnyalatot szeretek, de ez kifejezetten telitalálat), és a karakterek is tökéletesek. A borító gerince jó vastag, remélem, a történet is ilyen hosszú lesz. A háttérben leégett Roxfort... wow. Csak ennyit tudok hozzáfűzni.
Két problémám akadt csak. Az első a Vörös Pöttyös logó rossz elhelyezése. Egyáltalán, nem lenne sokkal szebb, ha mindezek nem lennének rajta? Szerintem de.
A másik pedig a cím betűtípusa. Igazából az x betűt többször r-nek néztem, és nem, nem kell logopédus.
Egyszóval remek munka, apróbb hibák vannak, de gratulálok a készítőnek, remek munka.
5/5, a könyvborító viszont már igen, gyönyörű munka, csak azért nem kapsz csillagot, mert a VP cuccok rajta vannak.

Mennyi esélye van a blognak?
Mindenképpen adnék neki egy esélyt, mert a kinézet megfogott.



Alapötlet:

"1980. július 31-én megszületett a gyermek, ki a pusztulásba taszíthatja, Őt, Akit Nem Nevezünk Nevén! Harry Potter kihívás volt az emberek számára. Kihívás a Teszlek Süvegnek, kihívás Dumbledore-nak, kihívás a barátainak, kihívás az ellenségeinek és kihívás volt Draco Malfoy számára is. Egy felettébb különös napnak köszönhetően Harry Potter többé nem tudta beskatulyázni őt... Nem volt ő, barát sem pedig ellenség; valami több volt, s mégis kevesebb. Békét kötöttek, bajtársak lettek, vállvetve küzdöttek, s közben elfelejtettek valami igazán fontosat! "Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat és közben elfelejt élni!" - a két fiú tökéletesen megtanulta ezt, és talán ennek köszönhetően mégis életben maradnak..."

A tartalom... jó. Nem igazán tudok meg belőle semmit, csak annyi esett le az egészből, hogy Draco és Harry bajtársak lesznek. (Á, még sincs Drarry...mindegy azért még imádkozok)
Alapjáraton rengeteg HP fanficet olvastam már, többet, mint kellett volna (aktív tag vagyok a Merengőn, na és?), és csak remélni merem, hogy ilyen történettel még nem találkoztam. A fülszöveg elolvasása után, megvontam a vállamat, nem keltett bennem semmilyen érzelmet, és nem is éreztem azt, hogy "Ezt nekem mindenképp el kell olvasnom, máskülönben széttépek valami". Ugyanakkor nem ikszeltem ki a blogot, és nem is forgattam a szemeimet.
A "pusztulásba taszítja" után nem kell vessző.
Kihívás a Teszlek Süvegnek, kihívás Dumbledore-nak, kihívás a barátainak, kihívás az ellenségeinek, és kihívás volt Draco Malfoy számára is.
5/4

Mennyi esélye van a blognak?
Még mindig van egy esélye, nem több, nem kevesebb.

Prológus:

Vegyes érzelmeim lettek az elolvasása után. Egyrészt, mert konkrétan elém vetítetted a már jól ismert Harry Potter filmeket/könyveket, az első résztől kezdve egészen az ötödikig. Nem mondom, hogy nem tetszik, csupán azt, hogy nem tudtam meg semmit, nem kaptam semmi új információt azon kívül, hogy Harry Potter a te átdolgozásodban is él, és mosolyogva lépked a 9 és 3/4 vágány felé. Ennek örülünk.
Ha jobban belegondolok, mivel ez a te agymenésed, pardon, agyszüleményed, sokkal jobban el tudtam volna képzelni, ha mondjuk a jóslatot írod át, vagy tudom is én, ez kitalált múltbéli eseményt dolgozol fel, amiben azért bekukucskál Draco is.
"Rettegtem, hogy a Roxfort-ban is különc leszek, egy megtűrt személy. "
Itt nem kell a kötője, a Roxfortban egybe írandó.
"Aztán megérkezett az első roxforti levelem majd Hagrid és elindultam életem első nagy kalandjára. "
Helyesen:
Aztán megérkezett az első roxforti levelem, majd Hagrid, és elindultam életem első nagy kalandjára.
A többi helyen is rendszeresen el van rontva a központozás, leginkább kötőszavak előtt, az összetett mondatoknál. Vagy éppen elrontod, s olyan helyre is teszel, ahova nem kellene.
"A flúgos tanárommal és a legjobb barátommal megtalálom a Titkok Kamráját, kinyitom, lefolytatok egy érdekfeszítő beszélgetést, a halottnak hitt Voldemort tizenhat éves emlékével..."
"A halottnak hitt" elé nem kell vessző. Javaslom, hogy nézd át a prológust, én azt hiszem, kellőképpen rávezettelek a dolgokra, a te feladatod már csak a javítás.
(Megj.: Egyik barátnőm azt mondta, hogy négy helyesírási hiba után otthagyja a blogot. Kár, hogy te pont a prológust rontottad el a központozással.)
5/3, vesszőhibák.

Mennyi esélye van a blognak?
Ugyan húzgálva a számat, de még egy fél esélye lenne a dolognak.


Fogalmazás, íráskészség:

A fogalmazásoddal semmi kivetni valót nem találtam, sőt, még helyesírási hiba is kevés van. Azonban annál több vesszőhiba található egy-egy részben.
"Hermione segítségével visszautazom az időben és megmentem a halálra ítélt, tömeggyilkosnak hitt keresztapámat…"
Helyesen:
"Hermione segítségével visszautazom az időben, és megmentem a halálra ítélt, tömeggyilkosnak hitt keresztapámat…"
Talán az "és" kötőszó a legbonyolultabb. Ritkán kell elé vessző, én is nagyon sokszor inkább teszek elé, már-már berögzült szokásommá vált. Hiába olvastam el ezer cikket, a csöppnyi agyam még MINDIG nem fogta fel az olvasottakat. De nagyjából arról lenne szó, hogy tagmondatok között (amit úgy össze lehet kapcsolni, hogy külön mondatként is megállná a helyét) van vessző, felsorolásnál nincs.
"Ez után a kétes esemény után, rémálmok kísértenek és a naptáramban feljegyezhetek egy találkozást az azkabani dementorokkal is."
Itt is kell az "és" elé vessző. Ezeket nézd át egyszer!
Mint már említettem a fogalmazásoddal semmi problémám nem volt. Érthetően írod le a történteket, megvan az a bizonyos mérleg a párbeszédek és leírások között. Mindent magam elé tudok képzelni.
A "Roxfort-ban" helyett "Roxfortban".
"Draco Malfoyal" helyett "Draco Malfoy-jal"
Egyéb helyesírási hibát nem találtam, az elgépelések ritkák.
5/3

Mennyi esélye van a blognak?
Ha a helyesíráson múlna, akkor még mindig állna az egy esély. Kevés hiba, és élvezhető.

Történet:

A történet eddig öt fejezetből áll, mindet szeretném kivesézni.
Első fejezet. Meglepetésként ért az első mondat, mivel Dumbledore-t a Nagytermen kívül nem igen hallottam még ordítani, diákjaival pedig végképp nem. És egyáltalán nem odaillő, tekintve, hogy a későbbiekben tovább mosolyog, és... cukrot szopogat. Oké, tipikus, mégis hangosan felnevettem. Az első rész első felében az olvasó felett egy hatalmas kérdőjel keletkezik a fejük felett, mivel nem tudunk semmit, mire valók ezek a párbeszédek, miért marják egymást, és... Ron miért hisztizik úgy, mint egy kislány? Ejnye, sosem bírtam ezt a fazont... Szóval marják egymást, és marják egymást, míg végül ki nem derül, miért; Draco Malfoy miatt. Oké. Nos, eleve az ötlet, hogy Draco átálljon a jó oldalra... mindenképpen hülyeségnek, és veszélyesnek, sőt, fokozom; elképzelhetetlennek tartom. Elvégre, ő egy mardekáros. De rendben, próbáljuk meg, legyen a kukacból egy molylepke. Netty megengedi.
A másik pedig, ami abszurd, hogy ha Malfoy elhagyja a Sötét oldalt, akkor a családja kitagadja, és Sirius lesz a gyámja. Lehet, hogy rosszul tudom, de nem Bellatrix? Bár, mindegy. Apropó. Sirius még nem halott? Vagy most mi van? Á, hagyjuk is, a lényeg, hogy tényleg kitagadná a családja? Hát, én egy kis Krúcióra gondolok, nem épp kitagadásra, vagy épp Abraka Dabrára, de mindegy, legyen ez, még ezt is megengedhetem.
A továbbiakban Ron próbálja győzködni Harryt, Harmione már meg is bocsájtott neki, Dumbledore még mindig a cukrát szopogatja, Piton pedig áll és néz. Ez nem vall Pitonra.
És a végére; miért nincs jelen a beszélgetésnél Draco?

Második fejezet. Draco szemszög. Na, végre egy kis izgalom. Szóval, kiderül, hogy Draco mégis részt vett a beszélgetésen. Akkor valószínűleg én voltam csak figyelmetlen. A barátai kérdezgetik Dracot mindentől, mi történt, mit titkol, satöbbi, de a múltjából is megtudunk egy kis morzsát (cukrot), amiből ki tudjuk következtetni, hogy mi is a valódi célja. Kapunk a fejezetben egy Pansyt, és egy Theot, akik nem tudom, hogy kik, és csak remélni merem, hogy nem Frakk, meg Monstró. Nagyjából ők támogatják is Dracot, legalábbis azt a látszatot keltik.
Szemszögváltás, Harry. Drága Harrynk médium lett az évek alatt, mert összeköttetésben áll Naginivel, ami számomra azért furcsa, mert akkor a többi horcrux "bőrébe" is belebújhat, nem? :D Vagy lehet, hogy ez a része csak nekem zavaros. Ráadásul még hozzátartozik, hogy egy múltbeli eseményt vetítenek elénk, ami már logikai baki, ugyanis a jelent láthatja Harry, de a múltat nem hiszem. Vagy ez a jelen...? Nem, nem hiszem.
A látomásban láthatjuk Dracot, Voldemortot, plusz a csatlósait, amint megkínozzák a Malfoy családot. Ez mind szép és jó, de nem igen hiszem, hogy érdekelne, ráadásul úgy, hogy közben nem tudok semmit sem arról, hogy ez hogy kapcsolódik Harryhez. Mindenesetre nem ártott ez a kis háttérinfó.

Harmadik fejezet. Töltelékfejezet. Nem történik semmi izgalmas, de mindenképpen szórakoztató. Alapjába véve én nem vagyok egy nagy Seamus + Dean rajongó (ezek tényleg szerelmesek, vagy csak úgy shippelik őket, mint Harryt és Louist?), de mindenképpen örülök, hogy beletetted, és remélni merem, hogy folytatod is ezt a szálat. A bájitalórán párokba lettek osztva a diákok, és mily meglepő, két főszereplőnk pont egymást kapta. Csodálatos, erre kíváncsi leszek.
Szemszögváltás, Draco. Őt, és Harryt elhívta magához Dumbledore a mézeskalcsházikóba, hogy ismertesse velük a csodálatosnak nem nevzhető ötletét. De előtte láthatjuk egy kicsit Harryt Draco szemén keresztül, vagyis ő is rossz embernek hitte, azonban ez megváltozott mostanra. Ugyan még mindig viszolyog tőle (amit amúgy nem értek, Harry még a légynek sem ártott eddig), és undort érez, egészen addig, amíg nem látta küzdeni. Ez szép, és jó dolog, kár, hogy Harry érzelmei nem ennyire nyíltak.
Aztán. Asszongya az öreg Tumbli Dumbli, hogy jobban össze kell nekik ismerkedniük. Oké, volt rá eddig öt évük, nem sikerült, talán most. Leülnek majd gondolom sakkozni, vagy teázni, és beszélgetnek egy jót.
MIAJÓISTEN? MI???!!! Most idézek.
"- Alastor Mordon exauror, Nypmhadora Tonks auror, Remus Lupin, Sirius Black valamint Piton professzor kissé átalakította a Szükség Szobáját egyfajta labirintussá. Három napot kaptok, hogy varázspálca használata nélkül, egymás képességeire hagyatkozva kijutassátok magatokat. Természetesen, ha nem sikerül újra kell próbálkoznotok, de a helyszín és a „dekoráció” is megváltozik majd. Kérlek, adjátok ide a pálcáitok, majd kövessétek Piton professzort, aki mindent elmagyaráz nektek."
Fúúú... Harry ebben az iskolában minden évben ki volt téve Voldemortnak, erre PÁLCA NÉKÜL elküldik HÁROM NAPRA egy LABIRINTUSBA? Hát ezek a tanárok semmiből sem tanulnak? Egyébként én Harry helyében elutasítottam volna. Nem hogy ide, de még pisilni is kísérettel járkálnék a helyében.

Negyedik fejezet. Draco szemszöggel kezdünk. Legelőször próbálja a kisebb pánikrohamát leküzdeni, ami azért fura, mert általában egy embernek amiatt lesz rohama, hogy oda van bilincselve egy falhoz, nem a sötétségtől. Mindegy, én csak hallgassak, még egy normális horrort is képtelen vagyok megnézni úgy, hogy ne csukjam be a szemeimet. Szóval, Draco vagy alszik, vagy nem tudom, de egy valótlan helyzetet kreál az agya. Aha. Tehát Tumbli Dumbli trollkodott egy kicsikét, mielőtt egy útvesztőbe küldi barátainkat. Szép volt! (Egyébként csak én aggódom a fiúkért? Tumblit jó professzornak ismertem meg, de nem tudtam, hogy ennyire nemtörődöm. Vagyis de, miután Harryt elküldte a Trimákos Zuhanyra, azután megváltozott a véleményem. Mindegy, lényegtelen. Remélni merem, ha meghalnak, van életbiztosításuk) De térjünk vissza a valóságnak hitt álomra. Voldemort és csicskái itt is jelen vannak (hát tényleg ennyire híres ez az... ember?), pontosabban a legjobb elfoglaltságukat csinálják; Facebookoznak. Nem, csak vicceltem, igazából kínoznak embereket. Aztán Dracot is megkínozzák. Kérdem én, hol vannak az érzelmek? Arról olvasok, hogy közeledik felé Mr. Grey, azután pedig más összeszorítja a száját. Csak én vagyok úgy, ha kínoznak, akkor se kép, se hang? Nem hinném, hogy Draconak elsődleges célja lenne a körülötte álló maszkos emberek nevetését hallgatni, miközben belülről minden sejtje egyenként halálozik el. Következő sor:
"Talán egy óra telhet el, mire a halálfaló megunja kínzásom, és kézzelfoghatóbb eszközökhöz nyúl."
EGY ÓRA? WÁTÁFÁK? Egy óra kínzás alatt én már kétszer elájultam, egyszer pedig meghaltam volna. Mr. Grey szexuális vágyairól olvashatunk (milyen találó név, nem?), csak éppen itt nem egy Anasztézsa van, hanem egy Draco. Majdnem ugyanaz, nem? (Remélni merem, hogy Greyback férfi) Ó, igen, férfi, de a szó szoros értelmében inkább vadállat.
Aztán Malfoy felébred.
Szemszögváltás, Harry Potter. Harry barátunk kinyitja a szemét, és pánik nélkül szólongatja az alvó Malfoyt. (Ó, mint Csipkebokorka) Visszaemlékszik Cedric holttestére, miközben a nyögő Malfoyt hallgatja, és próbálja továbbra is felébreszteni. Miután felébred, kiderül, hogy egy falra vannak "téve". Draco visszanyerte, vagy legalábbis azt a látszatot kelti, mint aki visszanyerte az erejét, és ismét tipikus Mardekáros. Ezt a részét imádtam. Bár, Draco mindig is egy beszari alaknak tűnt, mindenképpen gúnyos, és piszkálódó személyiség. Mondjuk azt nem értettem, hogy miért nem Draco mond el egy Alohomora-t, ha már egyszer ki akar ő is szabadulni. Mindegy, Harry két Alohomora után, mint a telefonom, lemerül, és most ő alszik el. Ajaj, Tumbledore nem csak troll, de kifejezetten... TROLLOL.

Ötödik fejezet. Harry és Draco sikeresen elhagyta a cellájukat, és immáron boldogan mehetnek tovább a sötét útvesztőben. KOMOLYAN CSAK ÉN FÉLEK?? Harry és Draco beszélgetésbe elegyednek, Harry változatlanul unalmas, Draco hisztis. Faggatják egymást hol kényes, hol átlagos témákról, miközben próbálnak pálca nélkül kiutat találni. Pár kérdésre választ is kapunk, de javarészt csak azokra, amikre már eddig is tudtuk. Aztán valahogy csak úgy eszébe jutott kedves Harrynek, hogy ő valójában tud varázsolni pálca nélkül...
Örülök, hogy erre csak tíz perc múlva jött rá. Szóval, összevetve erejüket próbálják a falakat lerombolni, és SIKERÜL IS NEKIK!!! Komolyan, professzorok, és aurorok dolgoztak a varázslaton, aztán ez a két hatodikos meg simán lerombolja, egy képzett mágusnak pedig napokig-hetekig kell kiutat találnia? Nem, nem irreális, á, dehogy. Abraka Dabra rátok!
Lerombolják együtt a vizuális falakat, és ennyi. Nem értem, ezt az öreg Tumbli hogy gondolta, mert őszintén; én ennyitől nem jöttem volna ki Malfoy-jal. Maradtak volna a sakkozásnál...
Ó, megemlítenék még valamit. Az előzőkkel egybevéve minden fejezet úgy zárul, hogy vagy az egyik, vagy a másik elájul. Tényleg. Kitaszítottnak érzem magamat! *Netty elájul*

10/7, kíváncsian várom a folytatást



Kommentárok:

"Savanyúan gondolok vissza azokra az időkre, amikor én léptem át először a kilenc és háromnegyedik vágány „kapuján". "

Pacsit, én már az iskola gondolatára is besavanyodok, hát még, ha el is kell mennem.

"Akkoriban még nem tudtam, hogy van egy olyan világ, ahol elfogadnak, elismernek és szeretnek engem. Rettegtem, hogy a Roxfort-ban is különc leszek, egy megtűrt személy. "

Minden évben kis híján meghaltál. Ezt elfelejtetted említeni.

"Kényelmesen heverészem egy sírkőhöz kötve, miközben Voldemort, Cedric élettelen testét méricskéli."

Hát, az én hátam biztos sajogna, ha egy kőhöz lennék kötözve, de te tudod.

"És most itt vagyok, a Roxfort Expresszen útban a Roxfort Boszorkány – és Varázslóképző Szakiskolába, az első igazi otthonomba."

Az első igazi és közveszélyes otthonomba!

"Az ég áldjon meg… A karján viseli a Sötét Jegyet!"

Én Anya Jegyet. Az már nem menő? :c

"El kellett volna hoznod nekem Harry Potter-t! Crucio!"

- Hálló? Itt Herri Páuttör.
- ABRAKA DABRA!


Összesen: 50/40+1

Mindenképpen olvasni fogom a továbbiakban. További sikeres blogolást!

2 megjegyzés:

  1. Kérlek a kommetáros részt, tartsd meg minden kritikánál, mert visítok a röhögéstől XDD Baromi jók :D És amúgy is Netty eddig te vagy a kedvenc kritikaíróm! Vicces vagy és úgy, hogy nem bántasz meg senkit. Respect! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de aranyos vagy, köszönöm szépen, nem is sejted, milyen jól esik ezt hallani! :) <3
      Ígérem, megtartom, már csak azért is, mert én is jókat szoktam röhögni ^^
      Próbálok nem sértő lenni, bár valaki még így is a szívén viseli a dolgokat, pedig egyáltalán nem bántásból írom ezeket :D
      xxNetty

      Törlés